Március végén még javában rendezgettem az új műhelyemet. Kerestem az eszközök, szerszámok és kellékek helyét, próbáltam úgy kialakítani az alkotóteret, hogy minden kézre álljon, és lassan kezdjen formát ölteni az a környezet, amelyben ismét fogadhatom a virágkészítés iránt érdeklődőket.

Hét év kihagyás után a tanítás újraindítását tervezgettem. Még korántsem voltam kész mindennel, amikor egy váratlan megkeresés érkezett a Facebook Messengeren. Egy ismerősöm azt kérdezte, készítek-e még agyagvirágokat.

A kérdésből hamarosan egy különleges felkérés bontakozott ki: a Mezőgazdasági Múzeum számára kellett különféle növényeket megformáznom.

Bevallom, óvatosan mondtam igent. Hét éve nem foglalkoztam virágkészítéssel, az új műhelyem pedig még csak kialakulóban volt. Az eszközeim egy része még a helyét kereste, nekem pedig újra bele kellett rázódnom a munkába. Mégis úgy éreztem, hogy ezt a lehetőséget érdemes megragadnom.

A megkeresés továbbjutott a megfelelő emberhez, akivel aztán megkezdődött a közös munka. Kaptam egy negyven növényből álló listát, és egy szoros határidővel kellett számolnom. Nem volt elvárás, hogy minden növény elkészüljön, de a cél az volt, hogy lehetőleg minél többet meg tudjak formázni.

Ez már önmagában is komoly feladatnak ígérkezett. Ráadásul a listán szereplő növények többségét nem ismertem közelebbről.

Először meg kellett ismernem azokat a növényeket, amelyeket aztán meg akartam formázni.

Az interneten kezdtem keresgélni. Fotókat, részletes növényképeket, videókat próbáltam találni, amelyekből megérthetem az egyes növények felépítését. Nemcsak azt kellett látnom, hogyan néz ki egy virág, hanem a levelek formáját, az elágazásokat, a szárak elhelyezkedését és az apró részleteket is meg kellett figyelnem.

Csakhogy egy fényképről nagyon nehéz előre eldönteni, hogyan lehet majd elkészíteni az adott növényt, és mennyi időt igényel a megformázása. Volt, amelyiknél szinte azonnal összeállt a fejemben a készítés menete. Más növények alaposan kifogtak rajtam: hiába nézegettem a képeket, nem láttam még világosan, hogyan tudnám megvalósítani az elképzelést.

A méretek és az arányok sem mindig voltak egyértelműek. Nem volt előttem élő növény vagy elkészítendő mintadarab, amelyhez igazodhattam volna. Mekkora legyen az egész növény? Milyen hosszúak legyenek a szárak? Hogyan viszonyuljanak egymáshoz a levelek és a virágok?

A kutakodás, az utánajárás és a lehetőségek mérlegelése után végül a várható nehézségek szerint alakítottam ki a munkasorrendet. Ehhez tartottam magam a készítés során, bár menet közben is akadtak olyan részletek, amelyek több időt és gondolkodást igényeltek, mint előzetesen gondoltam. A szoros határidő miatt eleve nem lett volna lehetőségem arra, hogy mind a negyven növény elkészítését végigpróbáljam.

Szerencsére a listán akadt néhány ismerős virág is, olyanok, amelyeket korábban már elkészítettem. Velük kezdtem a munkát. Jólesett, hogy volt mihez visszanyúlnom, és nem mindent kellett a nulláról felépítenem.

Közben a műhely rendezése sem állt meg. Egyik helyről a másikra kerültek az eszközök, kerestem a megfelelő tárolási módokat, és próbáltam úgy elrendezni mindent, hogy munka közben ne kelljen folyton keresgélnem.

Azt is menet közben mértem fel, hogy a meglévő alapanyagaimból mi elegendő, és mit kell még beszereznem. A növények elkészítéséhez rengeteg drótra volt szükség. Szerencsére a korábbi készletem végül elegendőnek bizonyult, így legalább emiatt nem kellett megállnom.

A hétköznapjaim közben a megszokott rendben teltek: esténként dolgoztam a munkahelyemen, a virágokkal pedig akkor foglalkoztam, amikor időt tudtam szakítani rá. Kerestem, tanulmányoztam, terveztem, formáztam, alakítottam. Aztán újra kerestem, mert egy levél vagy egy virág részlete még nem tűnt elég pontosnak.

Fárasztó és kimerítő időszak volt. A határidő sürgetett, a növények megismerése pedig nem volt megspórolható. Ahhoz, hogy élethű alkotások szülessenek, nem volt elég egyszerűen elkészíteni egy virág formáját: meg kellett értenem, mitől olyan az adott növény, amilyen.

Közel két hónap telt el így, kereséssel és alkotással. A kiállítás megnyitója végül néhány nappal későbbre került, mert más munkák is csúsztak. Ez számomra további időt jelentett, így még néhány virág elkészítésével folytathattam a munkát. A legtöbb növényt azonban még hosszabb határidővel sem tudtam volna mind megformázni.

Végül a Múzeumok Éjszakája előtti napokban nyílt meg a kiállítás. Addigra egy különleges, embert próbáló időszak állt mögöttem, és tizenkét növény elkészítésével járultam hozzá a múzeumi bemutatóhoz.

Akkor még elsősorban a feladatra összpontosítottam, nem arra, hogy mindezt később történetbe rendezzem. Most azonban szeretném megmutatni nektek ezt a munkát, a növényeket és a készítés egyes fázisait is.

A következő bejegyzésekben egyenként mutatom be azt a tizenkét növényt, amelyek végül elkészültek. Megnézhetitek majd, hogyan alakultak ki a formák, és hogyan születtek meg a Csodavirágok a kezdeti keresgéléstől a kész alkotásig.

Tartsatok velem ezen az úton!