Az alkotás öröme

posted in: Blog | 0

Számos tanulóm igazolja vissza az alkotás örömét. Sokan sokféle kézműves technikát kipróbálnak, illetve el is mélyednek valamelyik kedvelt időtöltésben.

Talán Te is azok közé tartozol, akik kedvelik a saját készítésű alkotásokat.

Nézd meg a képeken, hogy tanulóim milyen lelkesen és ügyesen készítik első agyagvirágjukat. Nem ritka, hogy kedvet kapnak a második, harmadik virág elkészítéséhez is.

Valahogy így kezdtem én is pár évvel ezelőtt. Egy virág kevés volt, hiszen szerelem volt első látásra, és muszáj volt folytatni. Azt persze akkor még nem gondoltam, hogy több száz cserép virág megalkotása következik, és ezek gyakorlatával mára tanítani is tudom ezt a technikát.

A tanfolyamaim után tanulóim otthon képesek önállóan elkészíteni a tanult virág másolatait, újabb tanfolyamokat követően újabb virágok elkészítéséhez szereznek ismereteket.

A virágkészítéshez különféle eszközök, szerszámok szükségesek, a különböző virágokhoz más-más kellékek kellenek, ezek használatát tanuljuk meg alkalmanként. Az egynapos tanfolyam idejébe egy virág elkészítése fér bele, amit 10 órakor kezdünk és délután 4-ig, 5-ig, esetleg 6-ig általában elkészülünk.

Próbáld ki, nem fogod megbánni, a sikerélmény garantált!

Itt megnézheted milyen virágok tanítását tudom jelenleg vállalni. Kattints ide: Agyagvirág készítő tanfolyamok

Virágos napokat!

 

Leave a Reply