Napraforgó

posted in: Blog, Fázisképek | 0

 

A napraforgó nem volt érdekes virág számomra, míg nem kaptam rá megrendelést.

A kérés egy tenyérnyi napraforgóra vonatkozott. Én eszerint készítettem el az első agyag napraforgómat, mely egymagában áll egy cserépben. Akkor épp nem találtam élő mintát, ezért fényképek segítségével igyekeztem a méreteket, méretarányokat kidolgozni.

Napraforgó

Kiszúró eszközök készítésével kezdtem. A nagy tányérját, a sok szirmot találomra raktam össze, de egész jó lett. Csak a megrendelőnek nem felelt meg, kisebbre gondolt, és jó lenne 3 szál egy cserépben.

Napraforgó

 

Na, nekiálltam újból az először kigondolt technikai lépések alapján, de kisebbre véve a méreteket, elkészíteni következő, 3 szálas agyag napraforgó kompozíciót. Még ez sem nyerte el a megrendelő tetszését, ezért egy harmadik, még kisebbre alakított formát fogadott el végül.

Napraforgó

Hja, nehéz az agyagvirág készítők élete 🙂 Szerencsére időközben az előző két napraforgómat boldog vevők kedvencként kiválasztották a kínálatból. Egyik sem maradt sokáig gazda nélkül.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Napraforgó
Napraforgó

Leave a Reply