Négylevelű lóhere

posted in: Blog, Fázisképek, Munkáim | 0

 

A négylevelű lóhere szerencsét hoz. Legalábbis a köztudatban ezzel a tulajdonsággal ruházták fel. Így válhatott olyan kedvelt jelképpé, amit szívesen gyűjtenek, keresnek az emberek. Egymásnak is előszeretettel ajándékozzák jókívánságok közepette. A virágkereskedések, termesztők felkészülve erre a cselekedetre, sokféle módon kínálják a kis szerencsehozó kompozíciójukat az élő négylevelű lóherével.

Az én kínálatom – gondolom, nem meglepő módon – az agyagvirág-változata ennek a kedves kis növénynek.

Évekkel ezelőtt kezdtem kialakítani a magam módján és eszközeivel a saját variációmat.

Kidolgoztam, hogyan alakítsam ki ezeket az apró leveleket, milyen módon illesszem a szárra.

Készítettem is néhány különféle kompozíciót, amik igen sikeressé váltak. Babonások előnyben! 🙂

 

4 levelű lóhere

 

Valami mégis hiányzott, olyan üresnek tűnt.

Pedig különféle méretben és szép minicserepekbe ültetve készítettem.

 

4 levelű lóhere

 

Ekkor jött az ötlet, hogy egy pici üde színfolttal fel lehetne dobni. Ez lett a katicabogár. Egy időben százával készítettem ezeket az apróságokat. Jól mutatott több virágon is.

 

Katicabogarak

 

Itt már mutattam, hogyan készítem. http://www.csodavirag.hu/faziskepek1/katicak Nem különösebben nehéz, de tény, hogy aprólékos.

 

Ezután már minden négylevelű lóherét elláttam ezzel a pöttöm jószággal. Sőt, a hűtőmágnes orchideákra is tettem, és kicsi leveleket is készítettem amire nagyon jól illett. Ezek apró ajándékok lehetnek, illetve többen kipróbálták az agyagvirág-készítést egy levélke megformázásával, és erre kaptak pluszban egy kész katicát.

 

Katicabogarak levélkén

 

Végül legyen itt néhány lépésben, hogyan is készül a négylevelű lóhere

 

4 levelű lóhere katicabogárral

és az, hogy mekkora is valójában

 

4 levelű lóhere

 

és hogyan tudom szállításra alkalmassá tenni ezt a törékeny apróságot.

 

4 levelű lóhere katicabogárral dobozban

 

 

 

Leave a Reply