Amikor bevillant, hogy ki kéne próbálnom ezeket az apró gyöngyöket megformázni, épp nem volt idénye a virágnak. Ez persze nem lehet akadály a kísérletezésre, hiszen épp eleget láttam már életemben, hogy az emlékeimre hagyatkozva a méretét nagyjából eltaláljam. A többiben segítenek a fotók is.
Nehezebb, mint gondoltam a kialakítása a szép formájú gyöngyöknek. De úgyis olyan nagy menyiséget kell elkészíteni ahhoz, hogy mutatós csokrot kapjak, hogy a végére általában belejövök.
Mindenképpen érdemes volt kísérletezni, hiszen az első virágról készült fotómat vette észre a Természettudományi Múzeum egyik munkatársa a pipaccsal és a hóvirággal együtt, és ennek következménye az a munka, melynek eredményeképp a fázisfotókon lévő mennyiség már a Múzeum kiállításait gazdagítja.
Időközben egy menyasszonyi csokor is elkészült a vőlegény számára hozzá illő kitűzővel.
Leave a Reply